Lepsényi világunk!

Lepsényi világunk

Hogyan juthatunk el a világűrből Lepsénybe? Milyen településünk levegő- és vízminősége? Hogyan kezelik a hulladékot a faluban lévő vállalatok? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ iskolánk 20 tanulójával és 4 pedagógusával az NTP-INNOV 2021 pályázat keretében. A cél, hogy a köznevelésben tanuló tehetséges fiatalok természettudományi kompetenciáinak erőssítését segítsük egy komplex, több tudományágat átölelő, élmény-, felfedezés- és alkotásközpontú 60 órás program segítségével. A Nemzeti Tehetség Program pályázatán valamivel több mint másfél millió forint támogatást nyert iskolánk a projektünk megvalósításához.

A program nyitó foglalkozásán Iskolánk igazgatója Némethné Szabó Csilla köszöntötte diákjainkat röviden ismertette velük a program célját, menetét. Ezt követően Ütőné dr. Visi Judit a földrajztudományok doktora, tantárgyi szakértő, az Oktatási Hivatal EFOP 3.2.13 projekt szakmai vezetője elmondta tanulóinknak, hogy irigyli őket és pedagógusainkat, amiért részt vehetnek ezen az izgalmas programon. Köszöntője után figyelemfelkeltő, játékos előadást tartott a természettudományokról, amelybe aktívan bevonta diákjainkat.

A programterv összeállításánál fontosnak tartottuk, hogy aktív, munkáltató foglakozásokat tudjunk majd tartani tanulóinknak. Így például több kísérletet fognak végezni, modellezni fogják a víz körforgását, kristályos geódákat készítenek citromok segítségével kapcsolnak be izzókat. Egynapos kirándulás keretében látogatást teszünk a Futura Természettudományi Élményközpontba Mosonmagyaróváron és egy családi társasjátékot is rendezünk a fenntartható energiafogyasztás témakörében a projektben résztvevő diákjainak és szüleiknek.

Bízunk benne, hogy a 60 óra alatt sok élményt, tapasztalatot és tudást gyűjtenek tanulóink.