Határtalanul

A HAT-KP-1-2022/1-000936 pályázati azonosítószámú Határtalanul program támogatásának köszönhetően iskolánk hetedik évfolyamos tanulói 4 napos kiránduláson vehettek részt a Felvidéken. A Szepesség csodáinak felfedezésére május 2-án indultunk. Első megállónk Rozsnyó, az egykor dicső bányászváros volt. Betléren az Andrássy család vadászkastélyát csodáltuk meg és barangoltunk a vadregényes parkban. Szepesszombat látnivalói után elfoglaltuk az Igló melletti szálláshelyünket, ahonnan rácsodálkozhattunk a Tátra havas hegycsúcsaira. Másnap szemerkélő esőre ébredtünk, de ez sem szegte kedvünket és Lőcse irodalmi művekből is jól ismert városát, majd Márkusfalva méltán híres rokokó kastélyát tekintettük meg, zenei élménnyel fűszerezve. Kellemes, esőkabátos sétát tettünk a Szlovák paradicsomban, a bátrabbak elméletben még nehéz túraútvonalat is kipróbálhattak. Jól megérdemelt pihenés után a 3. napon Késmárkra látogattunk, ahol Thököly Imre nyughelyénél megemlékeztünk történelmünk fontos eseményeiről és mindenkit kiszabadítottunk a szégyenketrecből. Ezután utunk talán legizgalmasabb programjai következtek. A Bélai cseppkőbarlang bejáratához érdemes volt felgyalogolni, mert a barlang számtalan szebbnél szebb képződményt rejtett, meg közel 900 lépcsőfokot. Felvonóval megközelítettük a Magas-Tátra csúcsát és a kényelmes séta közben még hógolyót is gyúrhattunk. Megcsodáltunk egy vízesést, majd az izgalmas köves úton visszaereszkedtünk a kiindulópontra. Az utolsó nap reggelén búcsút vettünk a Tátrától és délnek indultunk. Szepes várát először csak a „lábától” csodáltuk meg, majd természetesen „meghódítottuk”. Ezután sétáltunk Eperjes történelmi belvárosában és ellátogattunk a Rákóczi-házhoz. Utolsóként elvegyültünk Kassa városának forgatagában. Persze a Szent Erzsébet-dóm és a Rodostó Ház is nagyon érdekes volt, de a veterán autó kiállítás is lenyűgözött bennünket. A fagyizás után már csak röpke 300 km-t kellett legyűrni és bár elfáradva, de életre szóló élményekkel telve szálltunk le a buszról.